A Család Iskola szülői és baráti köre idén is gyalogos zarándoklattal vesz részt a sümegi Szűz Mária főbúcsún.

Szeretettel várjuk a csatlakozókat!

Indulás: 2009. szeptember 13-án hajnali 1 órakor a Fő téri Magyarok Nagyasszonya templom elől.
(Az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődik.)

Kérjük a résztvevőket, hogy a zarándoklat méltóságának megfelelően csendben, imádkozó, áhítatos lelkülettel tegyék meg útjukat.

Érdeklődni lehet Keszey Tivadar telefonján: 30/23 79 749,
vagy a Család Iskolában a Keszthely, Hunyadi u. 3. sz. alatt. 

A család iskolások ebben az évben is iskolájukért ajánlják fel zarándoklatukat.




  A Család Iskola szülői és baráti köre a hagyományokhoz híven idén is szervez sümegi búcsújáró zarándoklatot. Ebben az évben szeptember 13-án vasárnap lesz a kegytemplomban a Szűz Mária főbúcsú, 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise.
 A Család Iskola szervezésében induló gyalogos zarándokok szeptember 13-án, tehát a búcsú napján hajnali 1 órakor indulnak a Fő téri Magyarok Nagyasszonya templom elől. A távolság kb. 30 km., ez az út - a pihenőket is beleszámítva - 7 - 8 óra alatt tehető meg.

   Az „első búcsúsoknak” –azoknak, akik először indulnak gyalogos zarándoklatra - ajánljuk, hogy a régi szokást felelevenítve kérjenek fel jártasabbat búcsús keresztszülőnek, aki a hosszú úton vigyáz rájuk. Az így választott keresztszülő a sümegi templomba érve a szenteltvíztartónál keresztet rajzol a búcsús keresztgyermek homlokára, és ők ezután már egész életükben megtartják ezt a keresztszülői köteléket, hasonlóan, mint az újszülött korban történt keresztelésnél.

   Kérjük a résztvevőket, hogy a zarándoklat méltóságának megfelelően csendben, imádkozó, áhítatos lelkülettel tegyék meg útjukat.

A család iskolások ebben az évben is iskolájukért ajánlják fel zarándoklatukat.

   Érdeklődni lehet Keszey Tivadar telefonján: 30/23 79 749, vagy a Család Iskolában a Keszthely, Hunyadi u. 3. sz. alatt. Telefon:83/320-107


Isten áldását kérve: Keszey Tivadar


Keszthely, 2009. szeptember 5.