HELYI TANTERV
         
„Bölcsesség által építtetik a
      ház és értelemmel erősíttetik meg”
 

                                            /Salamon/

                    I. Az iskola képzési rendje

 

          1. Képzési specialitások, irányok. Integrált oktatás.
              Gyógypedagógiai tevékenység

              Intézményünk kizárólag integrált nevelés és oktatás formájában olyan érzékszervi
              és testi fogyatékos gyermekek alapfokú oktatását is vállalja, akik egyéb szellemi
              sérülést nem hordoznak, s akik részére a szakértő egészségügyi bizottságok kis
              létszámú osztályközösséget javasolnak.

     ·         Az integráció formája teljes integráció, a sajátos nevelési igényű tanulók nem alkotnak
    külön csoportot, életkoruknak és osztályfokuknak megfelelő csoportban tanulnak.

     ·         Óratervük változatlan. A kötelező órai foglalkozások a minden tanuló számára kötelezően
    teljesítendő óraszámot tartalmazzák.

     ·         Az integráció megvalósulásának szintje a „befogadás”, inklúzió.

     ·         Ennek alapja az egyéni differenciálás.

     ·         Az integrációban részt vevők számára egyéni fejlesztési terv készül.

                     Kiemelt feladat: minden gyerekben a speciálisat, a rá jellemző egyedi sajátosságokat
             meglátni és megkeresni.

                     Az egyéniesített segítséget minden gyereknek meg kell adni, illetve minden gyereket
                     képesség szerint kell terhelni.

                     A tanítási órákon kötelezően igénybe vehető speciális szolgáltatások:

     ·         A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői- és Rehabilitációs Bizottság javaslatainak
    megfelelő oktatási módszerek biztosítása.

     ·         Gyógypedagógiai, illetve fejlesztőpedagógiai megsegítés.

                    A nem kötelező tanórák és az egyéni felzárkóztatás lehetőségei az alábbiak
                    szerint módosulnak:

                    A sajátos nevelési igényű tanulók a Közoktatási Törvénynek, illetve a Tanulási Képességet
                    Vizsgáló Szakértői- és Rehabilitációs Bizottság szakvéleményében foglalt javaslatoknak
                    megfelelően speciális   foglalkozásokon vesznek részt.

                    Ezek az alábbiak lehetnek:

                              Egyéni fejlesztő foglalkozások.

                              Csoportfoglalkozások.

                      A foglalkozások a tanulók egyéni képességeinek, fejlesztési követelményeinek figyelembe
                      vételével történnek.

                      A foglalkozások célja: személyre szabott szakszerű segítségnyújtás.

                      Az eredményesség érdekében a foglalkozások tartalmáról, a választási lehetőségekről
                      a szülőket   is tájékoztatni kell

                      A foglalkozások költségtérítés nélkül vehetők igénybe.

                     A kötelező tanórákon és speciális foglalkozásokon a tananyag elsajátítására, annak
                     módszereire, a tanuló értékelésére vonatkozó szakvéleményeket, javaslatokat figyelembe
                     kell venni.

                    A speciális képzésben résztvevő tanulók az iskola életére,
                    hagyományrendszerére, közösségi életére vonatkozóan semmiféle
                    megkülönböztetésben nem részesülhetnek, ugyanazok a jogok
                    illetik meg, illetve azok a kötelezettségek vonatkoznak, amelyek az iskola
                    bármely tanulójára.

                     Az intézménybe kerülés feltételei (ha a gyermek nem a településen él és sajátos
                     nevelési igényű.

       ·         Az iskola mind tanév elején, mind tanév közben felvesz tanulókat, de
      egy-egy csoportba, egyszerre csak egy tanuló kerülhet be.
      Beillesztésig új tanuló nem vehető fel.

       ·         A más iskolába járó tanulóknak a Tanulási Képességet
      Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság írásos
      szakvéleménye szükséges a felvételhez.

       ·         Adminisztratív formai feltételek: A felvétel követelménye, hogy a szülők
      ismerjék meg az iskola programját, a gyermek egyéni
      fejlesztésével kapcsolatos lehetőségeket, amelyekkel
      az intézmény rendelkezik.

  
         II. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak,
         kötelező és választható tanórai
         foglalkozások, ezek óraszámai és az
         évfolyamonkénti tantervek

 

                    1. Tantervek

                         Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkező tanévekben az alábbi tantervek alapján
                         folyik az oktatás:

 

    ·         HK2003  =  a 2003. szeptemberétől bevezetett, a tanulók kötelező óraszámának
                        csökkenése miatt módosított  - 2001-ben bevezetett -  helyi tanterv.

    ·         H2004     =   a 2003-ban felülvizsgált és módosított NAT alapján, valamint az
                        Oktatási Minisztérium által 2004-ben kiadott kerettanterv alapján
                         elkészített 2004. szeptemberétől érvényes helyi tanterv.

                    2. Óratervek

                        Az 1-4. és az 5-8. évfolyam tantárgyi rendszere és heti óraszáma

 

 

1.

 

 

2.

 

3.

 

4.

 

5.

 

6.

 

7.

 

8.

 

Magyar nyelv és irodalom

 

8+0,5

 

8

 

8

 

7

 

4

 

5

 

4

 

4

 

Történelem

 

-

 

-

 

-

 

-

 

2

 

2

 

2

 

2

 

Angol

 

-

 

-

 

-

 

3

 

3

 

3

 

3

 

3

 

Matematika

 

4

 

4+0,5

 

3+1

 

3,5+0,5

 

4

 

4

 

3

 

3

 

Informatika

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

1

 

1

 

Környezetismeret

 

1

 

1

 

1

 

2

 

-

 

-

 

-

 

-

 

Természetismeret

 

-

 

-

 

-

 

-

 

2

 

2

 

-

 

-

 

Fizika

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

1,5

 

1,5

 

Biológia

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

1,5

 

1,5

 

Kémia

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

1,5

 

1,5

 

Földrajz

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

-

 

1,5

 

1,5

 

Ének-zene

 

1

 

1

 

1,5

 

1

 

1

 

1

 

1

 

1

 

Rajz

 

1,5

 

1,5

 

1,5

 

1,5

 

1,5

 

1,5

 

1

 

1

 

Technika és életvitel

 

1

 

1

 

1

 

1

 

1

 

1

 

1

 

1

 

Testnevelés és sport

 

2,5+0,5

 

2,5+0,5

 

3

 

2,5+0,5

 

2,5

 

2,5

 

2,5

 

2

 

Osztályfőnöki

 

-

 

-

 

-

 

-

 

1

 

0,5

 

0,5

 

0,5

Tantárgyi modulok

 

 

 

 

 

 

 

 

Tánc és dráma

-

-

-

-

-

-

-

-

Hon- és népismeret

-

-

-

-

0,5

-

-

-

Informatika

-

-

-

-

-

-

-

-

Etika

-

-

-

-

-

-

-

-

Mozgókép és médiaismeret

-

-

-

-

-

-

-

0,5

Egészségtan

-

-

-

-

-

-

-

-

 

Kötött óraszám összesen

 

19

 

19

 

19

 

21,5

 

22,5

 

22,5

 

25

 

25

 

Szabadon tervezhető óraszám

 

 

1

 

1

 

1

 

1

 

-

 

-

 

-

 

-

 

Kötelező óraszám

 

 

20

 

20

 

20

 

22,5

 

22,5

 

22,5

 

25

 

25

Hittan

2

2

2

2

2

2

2

2

 

Összesen

 

 

22

 

22

 

22

 

24,5

 

24,5

 

24,5

 

27

 

27

           Választható órák

           A választható órák számát a Közoktatási Törvény 52.§ 7. bekezdése határozza meg.

            A tanulók által választható órák a következők:

           Matematika, magyar, angol, informatika, hon- és népismeret, énekkar,
           vöröskereszt, tömegsport, felvételi előkészítő foglalkozások, korrepetálások.
 

            4. Egyéni foglalkozások órakerete

                  Egyéni foglalkozás tartható az általános iskolában a kötelező és a nem kötelező tanórai
                 foglalkozás megszervezésére rendelkezésre álló órakereten felül – a heti kötelező tanórai
                 foglalkozások 12%-ában a tehetség kibontakoztatása, a hátrányos helyzetű tanulók
                 felzárkóztatása,illetőleg az első-negyedik évfolyamra járó tanulók eredményes felkészítése
                 céljából.

 

Évfolyam

 

Heti kötelező óra

 

 

12%

1 – 3.

20,0 óra

2,4 óra

4 – 6.

22,5 óra

2,7 óra

7 – 8.

25,0 óra

3,0 óra

 

          Ez az időkeret is fokozatosan lép hatályba. A 2004/2005. tanévtől egy-egy százalékkal emelendő:

-     2004/2005. tanév: 6%

-     2005/2006. tanév: 7%

-     2006/2007. tanév: 8%

-     2007/2008. tanév: 9%

-     2008-2009. tanév: 10%

-     2009/2010. tanév: 11%

-     2010/2011. tanév: 12%